Irodalom

Paklo: Elhatalmasodott a hal


Elhatalmasodott a hal,
A kis göb, a társadalom férge.
Te hal, mondd mit akarsz tőlem sápadt sátán?
Miért kísérted tiszta lelkem, pikkelyes démon?

Mert halból nem készül szalámi, virsli.
Be' jó volna csúszós testedből hal-dzsúszt inni,

Kifacsarni téged,
Megcsapolni véred,
Felpofozni pimasz ponty-pofádat,
Megcibálni hájas hal-tokádat.

Te! Te! Te tengernek zsiványa,
Talán csak lábadnak hiánya
Lenne az, mi engem ellened hangolna?
A víz opál tükrében úszik egy angolna.

Egyre látom, látom őt,
Amint a villanyhal lekűzdé az időt,



Paklo: Cím nélkül (1.)


Agyvelőm szétrobban, tudatom meghasad,
Pusztító hurrikán - a szívem szétszakad.
Belül meghaltam, mit a külsőm nem mutat,
S várhatom hiába, hogy a remény felkutat.



Paklo: Ápisz filozófiai iskola - 1. lecke


Az élet akár a papír,
Kezdetben tiszta, hófehér,
De ha maszatos lesz, nincs radír,
Mert az idő tollal ír.



Paklo: Barna jegesmedve


Barna jegesmedve, ugyan milyen az idő,
Elmúlt a tél, fel vagy melegedve?
Mondd csak barna jegesmedve,
Jól megy a sorod, meg vagy elégedve?
Nem mesélnél - mint hajdan -, ide mellém heveredve?
Furcsa a világ, látom Te is meg vagy keveredve...



Paklo: Cím nélkül (2.)


Bamba lombok bús pompájában
Barna, bronz biz' ezer ág van,
Lemenő nap méla nyalábja
Lomha aranyszínt fest a levélfonákra.
Őz suta fut az ösvényen át,
Rőt róka kergeti a nyomát.
Őzlábgomba fészkel a tarka avaron,
Kalap-emeléssel én őt nem zavarom,
Inkább szelíden lépek tova,
Járásom neszét veszi a moha.
Noha maradnék még,
Alkonyodik a sötétkék ég,
S már deres köd szitál,
Te küldesz el, őszi táj.



Paklo: Szösszenetek


Lehetsz vidám bármikor, hiába élsz
Te magad a híd alatt.
Lehetsz bánatos, hiába van a híd alattad;
Te magad vagy magad alatt.



Paklo: Intelem férfihangra


Örvénylő kezdet.
Éld át a csendet.
Nem bánod meglásd,
S figyeld a hatást:



Paklo: Hamv


Vörös isten csattogtatja ollóit,
De a Rőt Jázminok!
A Rőt Jázminok rozsdás morfémák körött,
Egy-egy érre, patakra
Teljes szívükkel ráfonakodva.
Ablakot, melyet senki se nyitott,
Sót, mit senki se törött,
A kolonc seppeg, a ló ül,
De a Rőt Jázminok!



Vörösmarty Mihály: Előszó


Vörösmarty Mihály, élt 1800-tól 1855-igMidőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.

Öröm - s reménytől
reszketett a lég,



Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban


Vörösmarty Mihály, élt 1800-tól 1855-igHová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
"Hogy míg nyomorra milliók
születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?