Paklo: Cím nélkül (1.)


Agyvelőm szétrobban, tudatom meghasad,
Pusztító hurrikán - a szívem szétszakad.
Belül meghaltam, mit a külsőm nem mutat,
S várhatom hiába, hogy a remény felkutat.



Paklo: Ápisz filozófiai iskola - 1. lecke


Az élet akár a papír,
Kezdetben tiszta, hófehér,
De ha maszatos lesz, nincs radír,
Mert az idő tollal ír.



Paklo: Barna jegesmedve


Barna jegesmedve, ugyan milyen az idő,
Elmúlt a tél, fel vagy melegedve?
Mondd csak barna jegesmedve,
Jól megy a sorod, meg vagy elégedve?
Nem mesélnél - mint hajdan -, ide mellém heveredve?
Furcsa a világ, látom Te is meg vagy keveredve...



Paklo: Cím nélkül (2.)


Bamba lombok bús pompájában
Barna, bronz biz' ezer ág van,
Lemenő nap méla nyalábja
Lomha aranyszínt fest a levélfonákra.
Őz suta fut az ösvényen át,
Rőt róka kergeti a nyomát.
Őzlábgomba fészkel a tarka avaron,
Kalap-emeléssel én őt nem zavarom,
Inkább szelíden lépek tova,
Járásom neszét veszi a moha.
Noha maradnék még,
Alkonyodik a sötétkék ég,
S már deres köd szitál,
Te küldesz el, őszi táj.



Paklo: Szösszenetek


Lehetsz vidám bármikor, hiába élsz
Te magad a híd alatt.
Lehetsz bánatos, hiába van a híd alattad;
Te magad vagy magad alatt.



Paklo: Hamv


Vörös isten csattogtatja ollóit,
De a Rőt Jázminok!
A Rőt Jázminok rozsdás morfémák körött,
Egy-egy érre, patakra
Teljes szívükkel ráfonakodva.
Ablakot, melyet senki se nyitott,
Sót, mit senki se törött,
A kolonc seppeg, a ló ül,
De a Rőt Jázminok!



Paklo: Intelem férfihangra


Örvénylő kezdet.
Éld át a csendet.
Nem bánod meglásd,
S figyeld a hatást:



Vörösmarty Mihály: Előszó


Vörösmarty Mihály, élt 1800-tól 1855-igMidőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.

Öröm - s reménytől
reszketett a lég,



Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban


Vörösmarty Mihály, élt 1800-tól 1855-igHová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
"Hogy míg nyomorra milliók
születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?



Babits Mihály: Esti kérdés


Babits Mihály, élt 1883-tól 1941-igBabits filozófiai témájú verse, a lét kérdését boncolgatja.
Az egész vers egyetlen hosszú mondatból áll (versmondat).

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyújtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettos vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze múltba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a múltak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?