Jacob és Wilhelm Grimm: Az egérkéről, a madárkáról és a kolbászról


Egyszer egy egérke, egy madárka meg egy kolbász egymásra találtak, összeköltöztek, sokáig éltek békességben-boldogan, és derekasan gyarapodtak vagyonukban. A madárka dolga volt, hogy nap nap után kiröpüljön az erdőbe, s fát hozzon. Az egérkének vizet kellett hordania, tüzet raknia és terítenie, a kolbásznak pedig főznie kellett.
Grimm mesék - Mese az egérkéről, a madárkáról és a kolbászról
Hanem akinek túl jó sora van, az mindig új s új dolgokra vágyik! Így hát egy nap a madárka találkozott egy másik madárral, akinek elbeszélte s fennen dicsérte jó szerencséjét. Ám az a másik madár szegény tökfejnek nevezte őt, amiért ő megszakad a munkában, míg a másik kettő otthon henyél. Mert ha egyszer az egér megrakta tüzét ás meghozta vizét, akkor békén heverészhet a kamrácskájában, amíg el nem jön a terítés ideje. A kolbászka meg ott ül a kondér mellett, lesi, hogy fődögél-e már az ebéd, s ha eljön az evés ideje, csak beléhemperedik a kásába vagy a főzelékbe, azzal az ételt megzsírozza, megsózza s föl is tálalja. Ha pedig a madárka hazatér, és lerakja terhét, akkor asztalhoz ülnek, s miután jól megtömték hasukat, alhatják reggelig az igazak álmát; ez ám csak a jó élet!



Anton Pavlovics Csehov: A csinovnyik halála


Anton Pavlovics Csehov, 1860-1904Anton Pavlovics Csehov (1860-1904), orosz író, drámaíró 1883-ban írta meg A csinovnyik halála c. novelláját, korai novelláinak legsikerültebb darabját. Csehov a 19. századi orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik, a novella műfajának megújítója és az ún. "drámaiatlan" (cselekmény nélküli) dráma megteremtője. A csinovnyik halálának főhőse Ivan Dmitrics Cservjakov hagyatéki végrehajtó, öntudatától megfosztott kisember, igazi csinovnyik [=hivatalnok]. (Gogolnál Akakij Akakijevics jeleníti meg ezt az embertípust, Tolsztojnál pedig Ivan Iljicshez hasonlítható) A csinovnyik halála egy olyan novella, melyben egy ártatlan tüsszentés egy szörnyű, megbocsáthatatlan bűnné terebélyesedik a szolgalelkű kishivatalnok lelkiismeretében, végül pedig tragédiába torkollik.



Csáth Géza: A béka


Csáth Géza, 1887-1919Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (Kosztolányi Dezső unokatestvére) 1887-ben, Szabadkán született. Korán, már kamaszkorában megmutatkozott írói, zenei tehetsége. A pesti egyetem orvosi karára járt, 1909-ben lediplomázott. 1910. április 20-án, hajnali fél hatkor morfiumos injekciót szúrt be magának, innentől kezdődött morfiumszenvedélye, ami egész későbbi életét meghatározta. Egy ideig kordában tudta tartani a kábítószer-függőségét, sőt tudatosan irányította, mert tanulmányozni akarta a morfium tudatmódosító hatását. Novelláin is erősen érződnek a kábítószeres élmények. Az első világháborúban orvosként vett részt, ekkor vesztette el végleg a kontrollt a szer felett, folyamatosan nőttek a napi adagjai. Ideggyengesége miatt többször szabadságolták, majd 1917-ben végleg leszerelték. 1919-ben három revolverlövéssel agyonlőtte feleségét, majd amikor a szerb demarkációs vonalnál katonák feltartóztatták (Pestre akart menekülni a hatóságok elől), Csáth nagy adag pantopon bevételével saját életének is véget vetett.



Karinthy Frigyes: Gőgicse


Karinthy Frigyes, élt 1887-tól 1938-ig Szeretnék valahogy megismerkedni velük, mert Pestig még négy órát megy a vonat, és a lapokat kiolvastam. Csinos, barna asszony és kissé kövéres úr és Bübüke, aki hatéves lehet, de még szoknyában járatják. Odafigyelek.
- Bübüke, mit kell mondani a bácsinak?
- Köszönöm tépen.
- Köszön tépen? Jaj, te aranyos! Nézd, kérlek, Aranka, hogy csücsöríti azt a kis száját, mikor azt mondja: tépen! Jaj de édes ez a gyerek. Te!!.. Te drágaság.
Aztán.
- Bübüte, tit szejet Bübüte, a nénit, vad a bácit?
Bübüke: A Majiszta nénit.
Mariska néni: Jaj, te, mindjárt megeszlek! Méj szejeti Bübüte a Majiszta nénit? Ude azéj, mej az ad neki cutojtát.
Bübüke: Igen.
Mariska néni: Hallod? Azt mondta, igen. Hallottad, hogy mondta?



Vörösmarty Mihály: Fogytán van a napod...


Vörösmarty Mihály, élt 1800-tól 1855-ig
Fogytán van a napod,
Fogytán van szerencséd,
Ha volna is, minek?
Nincs ahova tennéd.
Véred megsürűdött,
Agyvelőd kiapadt,
Fáradt vállaidról
Vén gunyád leszakadt.
Fogytán van erszényed,
Fogytán van a borod,
Szegény magyar költő,
Mire virradsz te még?
Van-e még reménység,
Lesz-e még hajnalod?
Férfi napjaidban
Hányszor álmodoztál,
Büszke reményekkel
Kényedre játszottál!...

1855 (?)




Vörösmarty Mihály: A vén cigány


Vörösmarty Mihály, élt 1800-tól 1855-igHúzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,



Paklo: Tíz perc


Fekszem a földön,
S felfele nézek,
Sokfélét látok,
Álomszép képet:

Úsznak a felhők,
Alkonyló égen;
Hófehér kecskék,
Futnak a réten.

Ott fent egy csillag
Csillog a csöndben,
Álmosan fénylik,
Tejfehér ködben.

Fekszem az úton,
S oldalra nézek,
Nem látok semmit,
Fájdalmat érzek:

Elgázolt patkány,
Több sebből vérzek,
Kénköves üstben
Kínokkal égek.

Ott fent egy csillag
Kiáltott csöndben,
Édesen alszik,
Tejfehér ködben.



Paklo: Kötetlen (4.)


Szavak, jelentés, gondolat.
Ne mondd el - mert nem érdekel - a gondodat.
Most engem nem érdekel semmi,
(Na) nem kell ezt magadra venni.

Mindenhol rezgés, hangok, információ.
Bocs, de hidegen hagy a globalizáció.
És a tüntetés is ellene,
Nekem csak egy kis szünet kellene.

Szagok, színek, ingerek.
Hatnak rám, de mit tegyek?
Ezek elől el nem bújhatok,
Mert akkor alighanem meghalok.



Paklo: Hold (avagy az egoizmusom versbe szedve)


Éjfél, éjfélt üt az óra,
S az éji égkupolán
Ott a Hold, mely azóta
Nem volt ily fényes,
Nem ragyogott ennyire,
Hogy világra jöttem én,
December Egy estire.

a szerző 1987. 12. 01-én született



Paklo: Elhatalmasodott a hal


Elhatalmasodott a hal,
A kis göb, a társadalom férge.
Te hal, mondd mit akarsz tőlem sápadt sátán?
Miért kísérted tiszta lelkem, pikkelyes démon?

Mert halból nem készül szalámi, virsli.
Be' jó volna csúszós testedből hal-dzsúszt inni,

Kifacsarni téged,
Megcsapolni véred,
Felpofozni pimasz ponty-pofádat,
Megcibálni hájas hal-tokádat.

Te! Te! Te tengernek zsiványa,
Talán csak lábadnak hiánya
Lenne az, mi engem ellened hangolna?
A víz opál tükrében úszik egy angolna.

Egyre látom, látom őt,
Amint a villanyhal lekűzdé az időt,